2008. február 21., csütörtök

Ecomax

Ecomax, Paszkany érdekeltség

Ellehetetlenítik a magyar vállalkozót?
Okirat-hamisítással is gyanúsítják Pászkány Árpád kolozsvári üzletembert
2007. április 2. 01:00

Rostás Szabolcs
Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a román hatóságok Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletembert, aki ellen korábban zsarolásra való felbujtás és bűnszervezet támogatása miatt indítottak eljárást. Az immár okirat-hamisítással is hírbe hozott dúsgazdag vállalkozó kihágással és bizonyítékok fabrikálásával vádolja az ügyészeket.


Nem hiszik el a kolozsvári hatóságok Pászkány Árpád Zoltán vállalkozónak, hogy hetekkel ezelőtt magyarországi üzleti partnereivel találkozott, és az idézés ellenére ezért nem jelent meg februári kihallgatásán. A szervezett bűnözés és terrorizmusellenes igazgatóság (DIICOT) városi ügyészei pénteken közölték: a zsarolásra való felbujtás és a bűnszervezet támogatása mellett immár okirat-hamisítással is gyanúsítják Pászkányt. A nyomozók szerint az erdélyi vállalkozó ugyanis hamis okiratokkal akart magyarázatot adni távolmaradására. Nem fogadják el, hogy az adott időben Bécsben, Varsóban és Budapesten folytatott hivatalos tárgyalásokat. Pászkány Árpád azonban azt állítja, hogy az ügyészség álbizonyítékokat gyárt. Ezekkel akarják igazolni, hogy a bűnvádi eljárás beindításakor valójában Romániában tartózkodott, és bujkált a hatóságok elől. Az üzletember – akinek vagyonát mintegy negyvenmillió dollárra becsülik – többek között magyarországi partnerétől, a TriGránittól származó, közjegyző előtt hitelesített jegyzőkönyvvel és repülőjegyekkel igyekszik tanúsítani távollétét. Közben a nyomozók az általa szponzorált kolozsvári CFR labdarúgócsapat egyik mérkőzése alatt kutattak utána, még a játékosok öltözőjébe is benéztek. „Talán a hasonmásomat keresték” – jegyezte meg pénteki kihallgatásakor gúnyosan Pászkány Árpád, akinek az ügyészek harminc napra megtiltották, hogy elhagyja Kolozsvárt. Szerinte a nyomozó hatóság bűnözőnek szeretné beállítani a hivatalos vádemelés előtt, s ezzel jelentős károkat okoznak gazdasági érdekeltségeinek. Ezért panaszt tett az eljáró ügyészek ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon és a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnál.

Pászkány immár második alkalommal vádolja hivatali hatalommal való visszaéléssel és kihágással a kolozsvári ügyészeket. Néhány héttel ezelőtt Traian Basescunak juttatott el egy beadványt. Arra hívta fel a román államfő figyelmét, hogy kolozsvári gazdasági-politikai érdekcsoportok fogtak össze ellene. Üzleti sikereit megirigyelték, s az igazságszolgáltatás befolyásolásával próbálják ellehetetleníteni. Pászkány többek között Marius Nicoarát, a Kolozs megyei önkormányzat liberális elnökét sejti a háttérben. Nagy feltűnést keltett, amikor Traian Basescu a gazdasági, a politikai és a törvényszéki érdekszféra kolozsvári összefonódásának felszámolására szólította a román főügyészt. Sokan úgy vélték, hogy az államfő nyilvánosan is védelmébe vette Pászkány Árpádot.
A magyar vállalkozót azzal gyanúsítják, hogy vetélytársai lejáratása érdekében újságírókat fizetett le. Emellett szoros kapcsolatot ápolt a Gazeta sajtótröszt zsarolással, szervezett bűnözéssel és más bűncselekménnyel vádolt újságíróival.

Nincsenek megjegyzések: