2010. szeptember 29., szerda

Parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)


 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A virágok beporzását a szél végzi, a virágpor akár 100 km távolságra is el tud jutni. A virágpor szóródásának legnagyobb tömege július végén és augusztus hónapban történik meg, ezután kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig tart. A virágpor tömegesen termelődik, a szél útján terjed. A termés érése október közepe táján kezdődik. Egy közepes növény több ezer, vagy akár több tízezer magot érlel, de 60 ezer magot is termelhet egyetlen tövön. A mag rendkívül ellenálló, akár harminc évig is csíraképes marad. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából származó gyomnövény, Európában nem őshonos. Az Ambrosia artemisiifolia 1878-ban tűnt fel először Svájcban. Az I. világháború környékén kezdett elterjedni Európában. Magyarország területén az 1920-as években Somogy déli részén tűnt fel először. Később az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt a déli megyékben, majd az ország északi része felé terjedt. Terjedése kezdetben lassú volt, a növénynek alkalmazkodnia kellett az európai éghajlathoz. Amikor az éghajlathoz hozzászokott a növény, robbanásszerűen terjedésnek indult. A parlagfű a hetvenes évekig nem okozott jelentős mértékben allergiát. Az az óta eltelt évtizedekben a koncentrációja nagymértékben megnövekedett. Európában jelentős mértékben elszaporodott, és komoly népegészségügyi problémát okoz. Magyarországon a létező 350 gyomnövény között a legelterjedtebb gyomnövénnyé vált. Utak, lakótelepek, nagyberuházások építésekor a talajrendezési munkák során a termőtalaj eltűnik, a felszínre kerülő nyers talajon évekig a parlagfű egyeduralkodó. Uralkodása idején hatalmas mennyiségű magot termel. Ez a milliós magmennyiség a következő 30-40 évre megteremti a faj fenntartásának a lehetőségét. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A parlagfű pollen két fő allergénje az Amb a I és Amb a II. Több kis és közepes méretű fehérje allergént (Amb a III, IV, V, VI, VII és cystatin) tartalmaz. A légutakba kerülve a nyálkahártyát ingerli, szemgyulladást okoz. A parlagfű pollenre allergiás népesség évről évre nő, a kilencvenes évek végére azonban már megközelítette a 30%-ot. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A terjedés hatékony megakadályozásához fontos a parlagfű felismerése. A parlagfüvet gyakorta összetévesztik a fekete vagy fehér ürömmel. A parlagfű jelenleg a küzdelmek ellenére, szinte akadálytalanul terjed. A talajban évtizedekig csíraképes mag, nagy számban képes várakozni a csírázásra, ami nagyon megnehezíti a hatásos védekezést. Ez az oka annak, hogy ahol az irtás befejeződik, a parlagfű hamarosan ismét elfoglalja a megtisztított területet. A parlagfű okozta problémák ellen a szervezett fellépés szükséges. Magyarországon elsősorban parlagfű irtó kampányokkal és széles körű társadalmi felvilágosítással próbálnak a parlagfű ellen küzdeni.Egyetlen olyan allergiát okozó növény Magyarországon, melynek irtásának elmulasztását komoly pénzbüntetéssel szankcionálja a magyar állam. (wiki)


Az enyhén savanyú, homokos vályogot kedveli, de más területen is megél. Leggyakrabban utak és vasúti sínek mentén, parlagon hagyott területeken, nem megfelelően gyomirtott, és bolygatott földeken fordul elő. A meleg éghajlatot, a fényt, és a nyári csapadékot kedveli. A sűrű növényzetet, fákat nem kedveli. A tengerszinttől a 400 méteres magasságig fordul elő. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A parlagfű a jól beállt gyepekbe nem hatol be. Fontos lenne a régi legelők, kaszálók fenntartása, a beszántásuk kerülése. Erdőkbe sem hatol be, ezért hosszú távon jó megelőzés a parlagterületek erdősítése. Ha a parlagfüves területet magára hagyják, az őshonos növények ismét elfoglalják a helyüket, és kb. 3-4 év alatt „kipusztítják”, ezért is fontos lehet a legelők, kaszálók megtartása és fejlesztése azokon a területeken, ahol már nem érdemes haszonnövényeket termeszteni. (wiki)


A parlagfű irtását folyamatosan kell végezni. A növényt a virágzása előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport, és ne érlelhessen termést.
Gyomlálás: A parlagfű irtását ne bízzuk gyerekekre, mert az erős pollenkoncentráció a levegőben kiválthatja a lappangó allergiát. Kerülni kell a növény közvetlen érintését, mert az is allergiás reakciót válthat ki. A kézi irtást kesztyűben kell végezni.
Kaszálás: A környezetet és a költségeket is leginkább kímélő eljárás. A fiatal növényeket tömeges megjelenésük után, minél előbb tanácsos kaszálni. A talajszinten a gyökérnyaki résznél kell a növény szárát elvágni. Ez a legbiztosabb módszer, mivel a növények nem tudnak újrahajtani. Ha ezzel elkéstünk, az egyszeri kaszálás már nem eredményezi a parlagfű kiirtását, mert a növény az alacsonyan elhelyezkedő oldalrügyeiből 3-4 oldalhajtást nevel, és pár hét múlva újra virágba borul. Általában három kaszálás biztosít megfelelő eredményt. Ha a háromszori kaszálás nem valósítható meg, úgy az egyszeri kaszálás a virágzást közvetlenül megelőző időszakban a leghatékonyabb.
Vegyszeres gyomirtás: A parlagfű terjedése gyomirtó szerek használata nélkül nem állítható meg. Azonban vegyszeres kezeléseket csak olyan helyen szabad alkalmazni, ahol ez embereket és főként gyermekeket semmilyen módon nem veszélyeztet. Az irtás a korai növekedési fázisban a hatleveles állapotáig hatásos.
Életlehetőségeinek csökkentése: Mivel a parlagfű zárt növénytakaró mellett nem fejlődik, kiszorítható jól fejlődő növényzet telepítésével, és fűmagvetéssel, gyep telepítésével. A dús vegetáció mellett a parlagfű ki fog szorulni. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Kolozsvár