2008. szeptember 4., csütörtök

Kolozsvár a Fellegvárból




további képek
a CFR stadion és környéke, mai nevén a Gruia negyed (Az 1880-as évek elején Kőváry László a Fellegvár dombjának északi lejtőjén 50 000 m2 területet parcelláztatott fel vasúti alkalmazottaknak házhelyként; így jött létre a Kőváry-telep.)

wikipédia a Fellegvárról

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fellegvár (Kolozsvár)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.


Az erőd megmaradt kapuja
A Belvedere szálló a Fellegvár tetejénA Fellegvár (románul Cetăţuie) a Kis-Szamos melletti 405 méter magas dombon levő erőd neve. A dombot eredetileg Kőmál-nak hívták, de ma már ezt is Fellegvárnak nevezik.

1702. augusztus 14-én a Kőmál tetejére a katolikusok keresztet állítottak.

Az erőd Giovanni Visconti tervei alapján 1713-1723 között épült császári katonai erődítményként, a Rákóczi-szabadságharc leverése után; az erődben a katonai létesítmények mellett börtön is volt. Az öt oldalról földből emelt sáncokkal kerített és kapubástyákkal védett, Vauban-rendszerű csillagvár építéséhez a város kb. 5782 gyalognapszámot adott. A város legjobb szőlőit és szántóföldjét magába foglaló területen az építkezés katonai szigorral kezdődött: még azt sem engedték meg, hogy a termést leszüreteljék.

1849-ben itt végezték ki Stephan Ludwig Roth szász evangélikus lelkészt, aki a császár megbízásából a küküllőmenti szász falvak biztosa volt. Az eredetileg csillag alakú erődítményből ma már csak a keleti kapu és a sáncok láthatók. A 20. század elején a vár sáncai alatt szegények kunyhói álltak; a negyednek Sáncalja volt a neve.

Az 1880-as évek elején Kőváry László a Fellegvár dombjának északi lejtőjén 50 000 m2 területet parcelláztatott fel vasúti alkalmazottaknak házhelyként; így jött létre a Kőváry-telep.

1900 őszén a Sétatér felőli oldalán kiépült a 420 méter hosszú szerpentines sétaút. A sétaút közepe táján állították fel Stróbl Alajos Erzsébet királynét ábrázoló mellszobrát. 1901 és 1919 között a város felőli sétányon Árpád, Lehel, Vérbulcs és Őrs fejedelmek szobrát állították fel; ezeket 1919-ben elpusztították.

A Fellegvár tetején levő Belvedere szálloda az 1970-es években épült.

1995 novemberében a Fellegvár város felőli szélére felállították a Virgil Salvanu tervezte 26 m magas fémkeresztet.