2011. május 23., hétfő

A romániai magyarokról írnak a Wikileaksen

index:
A Romániai Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak azok az amerikai nagykövetségi táviratok, amelyeket a Wikileaks hozott nyilvánosságra, írja a Krónika című kolozsvári napilap.
A hétvégén nyilvánosságra került amerikai diplomáciai táviratokból kiderül, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének munkatársai két csoportba osztották a romániai magyar politikai osztályt: a mérsékeltekre, akik fokozatosan kérnek több jogot és autonómiát, valamint a radikálisokra, akik gyorsabb reformokat szeretnének.

Besorolták a pártokat

A Wikileaksen közzétett egyik nagykövetségi iratok szerint a Markó Béla vezette mérsékeltek 1993 óta a romániai pártokkal és politikusokkal folytatott együttműködés és párbeszéd útján érték el céljaikat
A radikálisok ugyanakkor több táborra oszlanak. Közöttük megtalálhatóak az RMDSZ nehézkessége és a fiatal politikusok háttérbe szorítása miatt elégedetlen RMDSZ-tagok is. Egyesek szinte teljes területi autonómiát és oktatási elkülönülést, szegregációt akarnak az ország közepén fekvő Székelyföldnek, ismerteti az amerikai diplomáciai iratokat a Krónika.
A radikális csoportok között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), a Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ) és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) említik meg.

Górcső alatt az RMDSZ

Markó Bélát, aki 2011 februárjáig volt az RMDSZ vezetője, a korábbi évekről szóló iratokban a mérsékeltek vezetőjeként jellemzik, aki szoros együttműködést alakított ki a román pártokkal, és középre pozícionált alkupárttá tette az RMDSZ-t, amely baloldali és jobboldali kormánykoalíciókban is részt vett.
A nyilvánosságra került dokumentum szerint ez a politika gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen önálló magyar iskolák jöttek létre, a magyar egyházak visszakapták egykori tulajdonukat, és a magyar nyelv is használható hivatalos fórumokon. Markó ugyanakkor nem volt hajlandó párbeszédre az MPSZ-szel, sőt sikeresen megakadályozta, hogy a párt induljon a választásokon, írják.
Egy másik távirat szerint Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos arról beszélt, hogy a román államfő, Traian Basescu áll az MPSZ megalakulása mögött, mivel így akart bosszút állni az RMDSZ-en, amiért az 2007-ben megmaradt a Nemzeti Liberális Párttal kötött kormánykoalícióban. A táviratban szó esik arról is, hogy Eckstein szerint az RMDSZ-t is elérte a korrupció, ezért ódzkodnak egyes RMDSZ-es politikusok egy erős korrupcióellenes intézmény létrehozásától. (index)

Nincsenek megjegyzések: