Kún Mátyás Fia.
önborotválók jobbak
Késműárú és látszerészet.
CLUJ-KOLOZSVÁR,.
Calea Victoriei 2
azaz néhai Magyar utca (szimpla ténymegállapítás), néhai Kossuth Lajos utca (hálás magyar nép emlékezete), néhai Calea Victoriei (Győzelem sugárút, örök hála a győzteseknek), néhai Ferdinand Foch marsall (a hálás román nép), Lenin utca (hálás szocialista nép), Bulevardul 21. Decembrie 1989 (1989. december 21. sugárút, a rom. forr. emlékére)
A 19. század utolsó negyedében már Bel- és Kül-Magyar utcaként szerepel az iratokban, 1899-ben pedig a belső részt, a Főtértől a Trencsini térig átkeresztelték Kossuth Lajos utcára. A tértől keletre eső részt egyszerűen Magyar utcának nevezték, bár a tervek szerint Apafi fejedelemről nevezték volna el. A Trencsini teret előbb EMKE, majd Bocskai térnek nevezték át.
Az első világháború után a két utcát ismét egyesítették és immár harmadszor számozták újra (a tized szerinti számozás után 1869-ben és 1900-ban változott a számozás). Az utca nevét a román hatóságok Calea Victoriei-ra (Győzelem sugárút) változtatták annak emlékére‚ hogy 1918. december 24-én délelőtt itt vonultak be a román királyi csapatok Kolozsvárra.
1930-tól az utca névadója Ferdinand Foch francia marsall lett, a a győztes antant csapatok parancsnoka.
1941-ben, amikor Kolozsvár ismét Magyarországhoz került, az utcanevek ismét megváltoztak. Az utca belső része visszakapta újabb huszonhárom évig a Kossuth Lajos nevet, míg a külső részt négy évig Magyar utcának nevezték, utána pedig a Vörös Hadseregről (Armata Roşie) nevezték el.
1964-ben az egész sugárutat Lenin neve alatt egyesítették.
Az 1990-es évek elején az utcát a romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (Bulevardul 21. Decembrie 1989).
Magyar utca nagyobb térképen való megjelenítése
A Magyar utca Kolozsvár egyik legjelentősebb, a középkori város egyik legrégebbi utcája. A Főtér északkeleti sarkából indul kelet felé, keresztezi a Bocskai teret (ma Avram Iancu nevét viseli) és nyílegyenesen továbbhalad a keleti lakótelepek irányába.
Első írásos említése 1372-ből származik Platea Magier néven. A 15. század elején megépült várfalak az utcát két részre szakították, egy belső és egy külső részre. Ahol a várfalak az utcát keresztezték, állt a Magyar utcai kapu. 1899-ben választották szét a két részt, a Bel-Magyar utca ekkor vette fel Kossuth Lajos nevét, a külső rész pedig megmaradt Kül-Magyar utcának. Az utcák neve és számozása ezt követően többször is változott, legutóbb az 1990-es évek elején, amikor a két utcát ismét eggyé alakították, és az 1989-es romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (román nyelven Bulevardul 21. Decembrie 1989).
Az utca belső részének nevezetessége, hogy itt alakult ki a város unitárius központja a 18–19. században. Itt épültek fel a kollégiumok, a templom, valamint az egyéb egyházi épületek. Szintén a Bel-Magyar utcában székel a lutheránus egyház is: itt található úgy a templom, mint a püspökség. A Kül-Magyar utca egy hóstátiak által lakott utca volt, itt épült fel templomuk is, a református kétágú templom. Az utca már a 15. századra elérte a Szentpéter nevű kicsiny falut, amelynek létezésére ma mindössze az utca közepén, egy szigeten álló római katolikus templom emlékeztet. A Kül-Magyar utca keleti végén épült ki az 1970-es 1980-as években a Mărăști-lakótelep tömbházrengetege, teljesen megváltoztatva az addigi falusias jellegét a Kül-Magyar utcának. Az utca a város egyik legforgalmasabb útja. Egyirányú és a városon áthaladó kelet-nyugat irányú személyforgalmat bonyolítja le.
Az utca kialakulása
Az egykori Magyar utcai városkapu
A településtörténeti tanulmányok kimutatták, hogy a középkori Magyar utca egy igen régi kereskedelmi útvonalon haladt a város keleti-északkeleti széle felé, Szamosfalva irányába. Egy 1361-es oklevél tanúsága szerint az út – miként napjainkban is – Apahidánál elágazott: egyik ága Kályánon át Szászrégen, illetve Marosvásárhely felé fordult (per viam Kalyan versus villas Buza, Teke, Regun, Sarpatak, Monyorow et Forum Siculorum), a másik a Szamos mellett Bonchida, majd Beszterce felé vezetett (uersus Byztriciam […] per Banchyda). A Magyar utca, a Híd, Közép, Király és Farkas utcákkal együtt egyike volt az Óváron kívüli Kolozsvár főutcáinak.
A kolozsvári Magyar utcát először 1372-ben említették dokumentumok a latinos Platea Magier néven, illetve annak fordításaképpen pedig Platea Ungaricali[s]-nak. Elnevezése valószínűleg onnan származik, hogy a város többi utcájához képest itt lakott a legtöbb magyar nemzetiségű család. Benkő Elek szerint, mivel a Magyar utca belső szakaszát vegyesen népesítették be magyar és szász polgárok, az itteni magyaroktól aligha kaphatta nevét. Sokkal inkább az utca külső szakaszán, a szentpéteri templom körül megtelepült, jelentős lélekszámú magyarság lehetett a névadó.
Az 1453-as népességi összeírásban Platea Longa, azaz Hosszú utca néven szerepel, tehát a város leghosszabb utcája lehetett. Herepei János kolozsvári helytörténész azonban rámutatott arra, hogy az egykori Hosszú utcát (Szappany utca, ma Brassai Sámuel nevét viseli) a késői századokbeli hivatalos használat tévesztette össze a Magyar utcával (16–17. századi dokumentumok), ennek pedig az a magyarázata, hogy amíg az igazi Hosszú utca a forgalomból egészen kikapcsolódott, elvesztette jelentőségét, sőt egykori nevét is, addig a vele párhuzamos Magyar utca lett a város ezen fertályának (negyedének) főutcája. Az 1453-as összeírásban már elkülönül belső, várfalakon belüli (intra muros) és külső, várfalakon kívüli (extra muros) része az utcának. Ez annak tudható be, hogy Kolozsvár városfalait a 15. század elején építették meg. A Magyar utca belső és külső szakaszát a 16. században „kis ajtó” kötötte össze; a fölé emelendő toronyról csak 1580-ban határoztak. A városfal elkészülte után a Magyar utca külső szakasza az itt álló szentpéteri templommal, külváros lett. A Magyar utca lett Kolozsvár öt középkori fertályának főutcája és egyben névadója is. Az összeírásból az is kiderül, hogy a belső részen 25, míg a külső részen 82 család lakott.
A középkori Magyar utca épületeiről nagyon kevés adat maradt fenn. Giovanandrea Gromo, János Zsigmond fejedelem firenzei bizalmasa 1564−1565-ben Kolozsvár külvárosaiban faházakat látott. E házak – tekintettel arra, hogy a 16−17. század folyamán a cserépfedés a falakkal övezett belvárosban is ritkaságszámba ment – zsindely-, illetve zsúpfedél alatt állhattak. Ellentétben a Belső-Magyar utcával, ahol a késő középkorban már számos kőház állt.
Az 1660-as évektől kezdődően már rendszerint Külső Magyar és Belső Magyar utcaként említették az iratok. Az utcának a külső szakaszát az itt álló templom nyomán Szent Péter utcának is nevezték, amely a Magyar utcai városkapun keresztül vezetett a belső városba. A Külső Magyar utca létrejöttére két hipotézis létezik, az egyik szerint az egykori Szentpéter falu (a várostól keletre) a város felé terjeszkedett, s a két település összeépült. A másik hipotézis során Kolozsvár külvárosai (hóstát) bővültek Szentpéter irányába. Kolozsvár és Szentpéter összeolvadásáról pontos adatok nincsenek. Ez a folyamat a 15. század végére lezajlott. A Magyar utca és Szentpéter valószínűleg már a városfal építése előtt összeért. A 15. századi források már egységes magyar külvárosról tesznek említést, amelynek a határa ekkor már messze túlnyúlt Szentpéteren.
Felvinczi György 1706-ból származó feljegyzésében arról írt, hogy a Belső Magyar utcában több szász lakott mint magyar, de az 1744-es adókönyv erre rácáfolt: a 203 adózóból mindössze 15 volt németajkú. A magyar lakosság zöme kézműves mesterember volt, de álltak itt nemesi házak is (Wesselényi, Kemény, Bánffy családok). A sokkal hosszabb Külső Magyar utcában 220 adózót számoltak össze. Az adókönyv jelentése szerint a Külső Magyar utcában tehetősebb polgárok kertjei, majorai álltak, illetve néhány mesterember háza. Az adókönyv említést tett még a minoriták vendégházáról és templomáról, valamint a város vendégfogadójáról is, amelyik valószínűleg az utolsó házak egyike lehetett.
Az 1751-es adókönyv szerint a legtöbb adót az utcában Bánffy Dénes gróf fizette. A mesteremberek között volt prémszövő‚ rézműves‚ gyertyamártó‚ órás‚ lakatos‚ kovács‚ kerekes‚ takács‚ szabó és egy „olá harangöntő” is. A Külső Magyar utcában tizennégy „úri” kertet vett számba, valamint pallér‚ cserfőző‚ német mészáros‚ kötélverő mesterek műhelyeit is. Az utca lakosai között egy „olá Miháj” és egy szász is volt.
Az 1830-as évek adókimutatásai (Tabella Rectificationis) sokkal részletesebben taglalták az utca lakosait és osztályozták is őket: főrangú családok (Bánffy György gróf‚ Wesselényi Farkas báró‚ Kun Károly gróf, Bethlen Farkasné bonyhai grófnő‚ Bánffy Ferencné bárónő), papok és tanárok (mind unitáriusok), kereskedők (közöttük németek, románok és szlávos nevűek). A jegyzékbe vett 36 polgárból többnek második‚ sőt harmadik házaként iktatták a birtokolt épületet. A jegyzékekben ekkor már feltűntek az egyházi és középületek is. Az 1839-es táblázatban már a zsidókat is feltüntették: a Külső Magyar utcában tizenhét zsidó család élt, többek között a rabbi és a családja. Tehát az izraelitáknak itt volt a központja. Mivel ezek a táblázatok nem közlik a házszámokat, az egykori házak, majorok fekvését, csak kevés esetben sikerült beazonosítani.
1845-ben megjelent a Kolozsvári Naptár, amelyben a lakosok neve mellett a házszámokat is megadták (nem az összeset). Ebből tudni, hogy a legtöbb Magyar utcai lakos a csizmadiák céhéhez tartozott, majd a szabók és kerekesek következtek. A lakatos–pléhes–puskaműves–zabolacsináló és késcsináló céh első mestere a Külső Magyar utcában lakott. Főleg a lakosság mindennapi igényeit‚ ruházkodását kiszolgálók telepedtek itt le. A nagyobb felszerelést‚ területet igénylő műhelyekből néhány a Külső Magyar utcában működött.
Az 1854-es naptár az „iparűzők” számának csökkenését mutatta ki, de arányuk a Magyar utcában alig változott. Ebben a nyilvántartásban öt gyár is megjelent. A Császári és Királyi Dohány- és Szivargyár csak később költözött a Külső Magyar utcába‚ Csiki és Sigmond Szeszgyára viszont már a „Külső Magyar utca végén” megjelöléssel szerepel.
Az utcakép alakulása a 19. században
Kolozsvár térképe 1897-ből |
A 19. század elején a Belső Magyar utca épületei többnyire földszintes, kapubejáratos családi házak voltak. Az utca elején a lutheránusok központja alakult ki, s itt épült fel templomuk is. A Belső Magyar utca középtájékán épült fel az unitárius templom a 18. század végén, majd 1806-ra elkészült az unitárius kollégium impozáns iskolája, amelyik kiemelkedett a környék egyszintes fa- és kőházai közül. A Belső Magyar utca a Magyar utcai városkapu előtt összeszűkült. Közepén egy vizesárok futott végig‚ ebbe minden háztól egy-egy kisebb árok szaladt. Ezek a szennyvizet és az esővizet vezették le. A városkapu szomszédságában kocsmák és pecsenyesütők működtek. A házfalak mentén keskeny járda volt‚ egyik-másik házon utóbb lámpás biztosította az éjjeli világítást. Vásár idején a piac a Főtérről az unitárius templomig kiterjedt.
A Magyar utcai városkapun kívül, a várfalnak építve fricsi Fekete Ferenc táblabíró‚ mecénás, színigazgató emeletes háza állt. A kapu előtt egy poros-sáros tér volt (Trencsini tér), amelyet vásárok idején piactérként használták. A Magyar utca bal oldalán házsor húzódott a református templomig, azontúl pedig egy sáros falus jellegű utca indult a Szentpéteri templomig. A templom szomszédságában a Szent Erzsébet aggház állt, illetve a minorita rend fogadója. A templomtól a város végéig már csak a kertek közti házak‚ kerítések szegélyezték az utat. Az utolsó házak egyikében a város rossz hírű fogadója működött.
A Magyar utca képét a 19. század első felében három nagyszabású egyházi építkezés alakította át. A legjelentősebb az unitárius kollégium megépítése volt a templomuk mellett. A tanárok, a papok, sőt a püspök is a kollégium meg a templom környéki házakban laktak. A házak egy részét az addigi tulajdonosoktól megvették és átépítették. Ezáltal kialakult a város unitárius központja. A Külső Magyar utcában, a Trencsini tér sarkán 1851-re készült el a hóstátiak közbenjárásának köszönhetően a reformátusok temploma, az úgynevezett kétágú templom. Ez volt a város első jelentős várfalon kívüli temploma. Noha a templom szomszédságában felépült a papilak, és egy-két kollégiumi tanár is itt lakott, a reformátusok szellemi központja továbbra is a Farkas utcai templom és környéke maradt. 1846-ra elkészült a szentpéteri kis katolikus templom‚ amelynek neogótikus tornya hatásosan uralta a hóstáti házak vidékét. Mivel itt állt az aggház is, ennek köszönhetően itt alakult ki Kolozsvár első külvárosi központja. Gazdasági szempontból jelentős‚ hogy az 1850-es évektől a szentpéteri templom előtti térség északi oldalán alakult ki a város első ipartelepe. 1853-ban indult a Sigmond Elek-féle szeszgyár és 1858–1860-ban ide költözött a Dohánygyár.
Az utcában 1704-ben pusztított utoljára nagyobb tűzvész, emiatt nem volt szükséges új épületek felhúzása, így az utca hosszú ideig megőrizte falusias jellegét. A Magyar utcai kaput 1872-ben bontották le és ekkor az utca kinézete is jelentősen megváltozott, hiszen a kapu elbontásával, a Belső és Külső részek „összenövésével” az utca egy végtelenbe nyúló sugárút képét nyújtotta. Jelentősebb átépítések a 19. század végén zajlottak le: a Bel-Magyar utca épületeire ekkor egy-két emelet rákerült.
A 19. század utolsó negyedében már Bel- és Kül-Magyar utcaként szerepel az iratokban, 1899-ben pedig a belső részt, a Főtértől a Trencsini térig átkeresztelték Kossuth Lajos utcára. A tértől keletre eső részt egyszerűen Magyar utcának nevezték, bár a tervek szerint Apafi fejedelemről nevezték volna el. A Trencsini teret előbb EMKE, majd Bocskai térnek nevezték át.
Az utca fejlődéstörténetével kapcsolatos érdekesség‚ hogy az 1870-ben Kolozsvárt elérő vasútvonal építésekor felmerült az a lehetőség‚ hogy az állomást a Magyar utca végén létesítsék. Ennek nyomán megindultak a telekspekulációk is ezen a vidéken‚ s ha az állomás ide épül‚ pár évtized alatt az egész utcát bérpaloták szegélyezték volna, s a csendes, vidékies utcakép biztosan eltűnt volna. Ez történt ugyanis az egykori Nagy utcával, amelyet szintén hóstáti házikók szegélyeztek, s az állomás megépülésével az utca végében, a 20. század elejére Ferenc József út néven Kolozsvár leggyorsabban kiépült főutcája lett. Ezzel összefüggésben a piac sem a Bocskai téren hanem az állomás felé vezető főútvonalhoz közelebb eső Széchenyi téren alakult ki‚ pedig a kettő az 1870-es évekig „vetélkedett” a Főtérről kiszoruló „nagypiac” befogadásáért.
Az 1800-as évek közepétől a lakosság összetételének alakulása szintén tükrözi a Magyar utca háttérbe szorulását. Különösen a Belső Magyar, majd Kossuth Lajos nevét viselő szakaszra vonatkozik ez. A század első felében alig néhány főúri család vásárolt magának telket‚ épített ide palotát, de ezeket sorra eladták. Az arisztokrácia a Főteret‚ a Bel-Monostor és Bel-Közép utcát kedvelte és a Farkas utcát. Az 1870-es évektől kezdve a „szellemi arisztokrácia”, az egyetemi tanárok szintén a Főteret kedvelték illetve a Bel-Torda és Belső Szén utcákat, de néhányuk bérelt lakást a Magyar utcában is. A kereskedők sem kedvelték a Magyar utcát, üzleteik a Főtéren‚ a Monostor és Híd utcákban nyíltak meg‚ s jóformán csak a Sora-áruház pezsdítette meg az üzleti életet.
A Magyar utca képe a 19. század végén, 20. század elején változott meg ismét. Ekkor épült fel a Bocskai tér sarkán két impozáns eklektikus épület, az EMKE-székház és a református teológia. A Kossuth Lajos utca képét megváltoztatta az 1901-ben befejezett Unitárius Kollégium épülete valamint a szomszédos Haller-ház. 1902-ben kiépítették a párkányköves, aszfaltos járdákat, az utca pedig gránitkő burkolatot kapott. Ekkor szedték fel az utcán végighaladó városi vasút (az ájváj) síneit is. 1900-ban a városi tanács határozata alapján a Kül-Magyar utca környékét Alsóvárosnak nevezték el. Felsővárosnak a Kül-Szén utca környékét nevezték el. 1907-ben felépült az első bérház az utcában, az Eperjesi-ház. A Dohánygyár ekkor nyerte el jellegzetes sárga téglával kirakott külsőjét.
A 20. század elején a Kossuth Lajos utca házainak nagy részét eklektikus stílusban átépítették. Az Unitárius Kollégiummal szemben megépült kétemeletes Ács-ház valamint a Kereskedelmi és Iparkamara palotája a szecesszió jegyeit viseli magán. Az utca Főtér felőli végében az 1930-as évekig vásárokkor sátrakat ütöttek fel: hétfőn a kefekötők, csütörtökön az edényesek árultak itt‚ november első napjaiban pedig a hóstátiak is ide vonultak ki termékeikkel.
Az első világháború után a két utcát ismét egyesítették és immár harmadszor számozták újra (a tized szerinti számozás után 1869-ben és 1900-ban változott a számozás). Az utca nevét a román hatóságok Calea Victoriei-ra (Győzelem sugárút) változtatták annak emlékére‚ hogy 1918. december 24-én délelőtt itt vonultak be a román királyi csapatok Kolozsvárra. A Bocskai teret Alexandru Ioan Cuzáról nevezték el. 1930-tól az utca névadója Ferdinand Foch francia marsall lett, a a győztes antant csapatok parancsnoka. A két világháború között keveset változott az utcakép: az 1930-as években felépült a modern Sora-tömbház, amelyik jelentősen rontotta az utca elejének összhangját. A Magyar utca külső részében 1930–1936 között felépült a Principesa Ileana Líceum (ma Mihai Eminescu nevét viseli) hosszú egyemeletes tömbje.
1941-ben, amikor Kolozsvár ismét Magyarországhoz került, az utcanevek ismét megváltoztak. Az utca belső része visszakapta újabb huszonhárom évig a Kossuth Lajos nevet, míg a külső részt négy évig Magyar utcának nevezték, utána pedig a Vörös Hadseregről (Armata Roşie) nevezték el. A második világháború alatt alig történt építkezés. Az 1950-es évek végén zajlottak le nagyobb építkezések: a katonaság épített néhány tömbházat a Dohánygyár környékére. 1964-ben az egész sugárutat Lenin neve alatt egyesítették. 1979 végéig az út szentpéteri templomon túli része megőrizte külvárosias jellegét kis két-három ablakos hóstáti magánházaival. Sok házat újjáépítettek‚ modernizáltak. Az utca bontásához 1980-ban kezdtek‚ az egykori Kossuth Lajos utca házai között pedig 1984 nyarán tűntek fel a munkagépek.
A Magyar utca az 1800-as évek második felének városképét őrző kis lakóházaktól szegélyezett utcája maradt az 1980-as évekig. Bár fő közlekedési út jellegét is megőrizte mindvégig: 1959 novemberében itt indult meg az első trolibuszvonal is az állomástól az Aurel Vlaicu úti autójavító üzemig. Ezután nem sokkal megszüntették az 1940-es években kialakított, az út közepén az unitárius templomtól a Bethlen utcáig nyúló‚ az úttestből kiemelkedő virágágyást, kiszélesítve az úttestet az 1960-as évek végére ugrásszerűen megnövekvő forgalom számára. A tértől keletre még megvannak ezek az úttestet kitöltő virágágyások. Az építkezések befejeztével ez az utca vált Kolozsvár egyik fő közlekedési ütőerévé. Az 1970-es és 1980-as években a Kül-Magyar utca keleti végében épült a ki a Mărăşti-lakótelep, négy- és tízemeletes tömbházaival, az egykori hóstáti gazdaságok helyén. Az 1990-es évek elején az utcát a romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (Bulevardul 21. Decembrie 1989).
ajánlott: román-magyar utcanévváltó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése