A manele (egyes számban manea) nevű zenei stílus Fásy Ádám, Lagzi Lajcsi, Balázs Pali és egyébb mulatós fosbuborékok román megfelelője. Itt a román himnuszba tenyereltek bele, ami erősen megosztotta a piros-sárga-kék népet. Tessék meghallgatni, az erősen nacionalista szöveg ezzel a zenével ellenállhatatlanul király, fűves cigi nélkül is szürreális. Bónuszként a római vérről éneklő csókák között egy bozgoros név, Laura Vass. Köszi a tippet Mr. H-nak.
a himnusz magyarra fordítva, csak a miheztartás miatt:
Ébredj román, ébredj halotti álmodból,
Melybe süllyesztettek barbár zsarnokok!
Most, vagy soha, teremts magadnak eljövendő sorsot,
Melynek kegyetlen ellenséged is meghajolni fog!
Most vagy soha, bizonyítsd be a világnak
Hogy még folyik a római vér ereidben
És hogy szívünkben még őrzünk büszkén egy nevet
Csaták győztesét, egy nevet: Traianus
Nézzétek ti kísértetek: Mihály, István, Mátyás király
Román nemzet, a ti dédunokáitok,
Felfegyverkezve, a ti tüzetekkel ereinkben
Mind azt kiáltjuk "Élet szabadon, vagy halál!"
Papok kereszttel az élen! Hisz a had keresztény,
A mottó a szabadság, a cél szent,
Inkább meghalunk csatában, teljes glóriában,
Mint hogy újból rabszolgák legyünk régi földünkön.
A manele (román szó, egyes számban manea), népzenei alapú populáris műfaj a Balkánon, amely a török szerelmi dalokból származtatható. Különösen Romániában népszerű (főleg vidéken, illetve szegény város környezetben).
Jelen van Bulgáriában, Szerbiában, Albániában és Törökország egyes részein is.
Távoli rokonságot mutat az arab zenével. Hasonlatos a bolgár csalga és a szerb turbofolk zenei formákhoz.
14 megjegyzés:
A román himnusz a legegyügyűbb -- tűnik ki a The Times tegnap megjelentetett írásából. Richard Morrison, a lap munkatársa a világ országainak himnuszát elemezte, Románia himnuszát pedig az Ausztráliájéval és az Algériájéval egy szintre, a "banalitás legalsó lépcsőfokára" helyezte. Ugyanakkor a Legkevésbé ihletett első sor-díjat is a román nemzeti induló nyerte el. A hírt megjelenítő Jurnalul National egyetért az elemzést végző angol újságíróval, aki szerint a szöveg veszíthetett az értékéből a fordítás révén, ugyanis az elemzésben az ismert "Desteapta-te, romane" verssorban a nemzetiség helyett az ország neve jelenik meg. Mindenesetre a román lap vitafórumot indított saját web-oldalán azért, hogy az olvasók védhessék a nemzeti dalt. (jurnalul national)
A román himnusz napján
Kinek szól az Ébresztő?
F. év július 25-én Serban Mihãilescu, a kormány főtitkárságát koordináló miniszter szolgálati feladatul szabta a prefektusoknak, hogy 29-én méltó rendezvényekkel ünnepeljék meg a román himnusz napját. Furcsa ukáz; arra még nem volt példa, hogy egyházi vagy világi hatalomnak valaha eszébe jutott volna karácsony, húsvét, pünkösd napjára össznépi áhítatot elrendelni.
Július 29 hivatalos elnevezése: a Nemzeti Himnusz Napja. Ilyen minőségében kerek ötéves múltra tekint vissza; Románia parlamentje 1998-ban szavazta meg az erre vonatkozó törvényt. Az indoklásban egy kevésbé kerek évforduló szerepelt: ének formájában 150 évvel azelőtt, 1839. július 29- én csendült fel először a Desteaptã-te române néven ismertté vált induló, amely 1990 januárjában Románia nemzeti himnuszává lépett elő. Ehhez is törvényre volt szükség, ugyanis az Ébresztő nem himnusznak, hanem mozgósító csatadalnak született, mégpedig Un rãsunet (Egy visszhang) címmel Andrei Muresanu (1816-1863) brassói újságíró és műkedvelő poéta tollából. A fárasztóan hosszú lére eresztette tizenegy strófa az agitációs versezetek populista stílusában a román múlt dicsőítéséből áll, de csak miután első soraiban pontos feladatot szab nemzetének: Ébredj, román, halálos álmodból, melybe a zsarnok barbárok sülylyesztettek; most vagy soha bizonyítsuk be a világnak, hogy római vér csörgedez ereinkben stb. Ha a költemény Bukarestben született volna, kétség nem fér hozzá, hogy a „zsarnok barbár" török nemzetiségű, de Muresanut a Magyarországhoz tartozó Brassóban szállta meg az ihlet, így az oszmán megúszta a sötét bélyeget.
A dallam se született himnusznak: Anton Pann előzőleg zenésítette meg Grigore Alexandrescu Din sânul maicii mele című versét, később ezt a partitúrát alkalmazta az Un rãsunet-hez, így vált 1848-ban az erdélyi román ifjúság harci indulójává és aratott sikert a Kárpátokon túl is, mindenütt, ahol szükség mutatkozott felébredni.
A román vér csörgedezése tetszetős regényt komponált a dal köré. Ennek egyik újkeletű gyöngyszeme a Natiunea (I.C. Drãgan, a Vatra Româneascã egylet tiszteletbeli elnökének hetilapja) 2002. április 3-i számában Ion Dodu Bãlan lelkendező cikke, amelyben azt állítja, hogy 1918 előtt Erdélyben, illetve Magyarországon olyannyira szigorúan tiltott dalmű volt, hogy „románok ezrei kerültek börtönbe pusztán azért, mert énekelték". Ha egyetlen ilyen törvényszéki ítéletet idézne, el is hinnénk neki, de ennek hiányában inkább hiszünk Onisifor Ghibunak. Önéletírásában (Pe baricadele vietii, 1981) elérzékenyülve idézi fel, hogy gyermekkorában, a XX. század első évtizedében Szeben környéki román iskoláik ifjúsága minden iskolai ünnepségen teli torokból énekelte legszentebb hazafias dalait, köztük a Despteaptã-te, române kezdetű „román Marseillaise-t". Ghibu mégsem került börtönbe, hanem Budapesten járt egyetemre, majd Strasbourgban doktorált.
Bukarestben az Ébresztő az általános idegengyűlölet indulójává változott. Zigu Ornea művelődéstörténeti jegyzetei (Dilema, 1998/301.) felidézik 1905-1906 eseményeit. Nicolae Iorga ifjú történészprofesszor (akit aztán 35 év múltán vasgárdista honfitársai lemészárolnak) diákjaival utcai tüntetéseket szervezett a Nemzeti Színház előtt, hogy zsidó és francia szerzők műveit vegyék le a műsorról. A Desteaptã-te, române szüntelen éneklése annyira ébresztőleg hatott az egyetemi ifjúságra, hogy végül már a kirendelt karhatalommal is szembeszállt, és a tüntetés verekedéssé fajult, de a színház repertoárja „megtisztult".
A dal regényének vannak üdítő színfoltjai is. Martha Bibescu hercegnő franciául írott és 1930-ban Párizsban közreadott naplójában elmondja, hogy bukaresti leánysága idején milyen lélekemelő hatással volt rá Anica nevű erdélyi cselédje, akitől először hallotta énekelni a román nemzeti érzés indulóját: Desteaptã-te, române... „Ennek nyomán szerette meg 1920 után Erdélyt és Bukovinát" – fűzi hozzá az előkelő naplóíró. A honleányi érzemény aztán odáig fokozódott – tegyük hozzá –, hogy Bibescu hercegnő hamarosan végleg Franciaországban lelt új hazára, szegény Anica pedig itt maradt dalaival.
Az ily módon folkorizált-misztifikált indulót végül 1990. január 24-én törvényerejű rendelet léptette elő Románia nemzeti himnuszává, 1991 augusztusában így került be az új alkotmányba. A román sajtó ünnepelt: többek között Aron Densusianu költőt idézte előszeretettel, aki a verset a minden románok hitvallása, eszményei, hősiessége, szabadságvágya kifejezőjének nevezte. Ennek ellenére, 1998. július 30-án a Jurnalul National szalagcímben panaszolja: A Nemzeti Himnusz Napja hidegen hagyta a románokat. I. D. Bãlan is említett cikkében keserűen állapítja meg, hogy a románok nem ismerik a himnusz szövegét, ezért nem is éneklik azt.
Mi állhat mindezen lehangoló jelenségek mögött, mikor a himnusz minden nemzet számára kohéziós erőt jelent?
Romániában a háborút követő negyvenhat évben hat himnusz követte egymást, ebből négy olyan szöveggel, hogy azt jó hazafi ma nem veszi szájára. Az előzmények visszanyúlnak 1861-be: Al. I. Cuza fejedelemsége alatt Eduard Hübsch bukaresti letelepedése után fúvószenekarra, szöveg nélkül írt himnuszt. Miután Románia 1881-ben monarchia lett, Vasile Alecsandri Hübsch dallamára írta meg a királyi himnuszt, amelyet olvasóink közül is sokan énekeltek az iskolában: „Trãiascã Regele / În pace si onor, / De tarã iubitor / Si-apãrãtor de tarã! / Fie Domn glorios / Peste noi! / Fie-n veci norocos / În rãzboi! / O! Doamne Sfinte, / Ceresc Pãrinte, / Sustine cu-a Ta mânã / Coroana Românã!" Alecsandri számolt azzal, hogy az uralkodó majdani temetésén mégsem lehet énekelni, hogy „Éljen a Király", ezért ugyanerre a dallamra írt egy másik változatot is, ahol a Király szó helyett a Patria szerepel, és az utolsó sorban azért fohászkodik Istenhez, hogy nyújtson védő kart a Román Haza (tehát már nem a Korona) felé. Mihai Apostol a România Literarã 2002. november 27-i számában azzal a javaslattal állt elő, hogy mivel a Desteaptã-te, române „minden serkentő erénye ellenére mint induló nem bír a himnusz ünnepélyességével", és mivel a 150 évig elhúzódó ébredés ironikus megjegyzésekre ad alkalmat, legyen a román himnusz a Trãiasca Patria... (Le is hurrogták érte azzal, hogy egy köztársaságban mégsem való a királyi himnusz dallamára tisztelegni).
A Trãiascã Regele 66 évig maradt Románia himnusza, mígnem I. Mihály király trónfosztását követően, 1948. január 4-től következett a Zdrobite cãtuse în urmã rãmân (Lehulltak a láncok, a régi igák) kezdetű, első kommunista himnusz Aurel Baranga szövegével, Matei Socor zenéjével. Ez hat évig zengett, akkor elavulttá vált, mert refrénje az új népköztársaságot éltette. 1953-ban Dan Desliu és Eugen Frunza versére ugyanaz a Matei Socor írt zenét, így született meg a Te slãvim, Românie, pãmânt pãrintesc kezdetű új himnusz. (Szegény Dan Desliu, fehér asztal mellett haláláig panaszolta, hogy a megígért tiszteletdíjat azután sem kapta meg, hogy személyesen Gheorghiu-Dejnél reklamált.) Mivel ebben a népköztársaság szerepelt, márpedig Románia 1964-ben szocialista köztársasággá lépett elő, ráadásul előfordul benne a „poporul sovietic eliberator" (felszabadító szovjet nép), a himnusz ettől kezdve 12 évig csak zenekari előadásban, tehát szöveg nélkül élt tovább. 1977 júniusában Nicolae Ceausescu új oldaláról, költőként is bemutatkozott: Ciprian Porumbescu (eredeti nevén Golembiovschi) Tricolorul című dalát (Trei culori cunosc pe lume) átírta (rossz prozódiával) saját gusztusára. Ez volt Románia legrövidebb életű himnusza, ugyanis három hónap múlva Ceausescu (bizonyára moszkvai figyelmeztetés nyomán) elnöki rendelettel új strófát illesztett be a más népekkel karöltve vívott harc magasztalására.
Ha eltekintünk a himnuszok történetének szereplőitől, mivel maradunk? Ébredj, román, elég volt a zsarnok barbárokból! Kevés ahhoz, hogy egy nemzet július 29-én ünneplőbe öltözzék. És mégis... 2002. február 7- én Kopacz Zoltán csíkszeredai olvasónk írta Postafiók rovatunkban: barátja katonafia az eskütétel után megjegyezte, hogy a kaszárnya udvarán jelenlevő szülők tömegében egyedül az apja vette le a sapkáját, amikor felcsendült a Desteaptã-te, romãne. Egy magyar apa tisztelgett a román himnusz előtt. Ez az apró mozzanat is beletartozik abba a bizonyos regénybe. (Barabás István, RMSz )
volt aki 8 vagy 9 roman himnuszt is tudott
sunt roman 100%din galati nascut aici si crescut aici.uitati-va si voi astia sunt problema romaniei nu maghiarii maghiarii nu ne-au facut tara de ras nu fura nu violeaza nu se ia de lume pe strade degeaba etc. astia trebuie executati.
muhahahaha
Megjegyzés küldése