forrás: regikepeslapok.hu
forrás: budapestantikvarium.hu


itt egy érdekes magyarázat, miszerint a bozgor nem is bozgor via szószedet blog:
De akkor honnan származik mégis a bozgor? Azt hiszem, sokkal egyszerűbb ennek a magyarázata: szóvegyüléssel keletkezhetett, mégpedig úgy, hogy vége a „magyar” jelentésű ungur vége, az eleje meg – hogyan is mondjam ezt most szépen, úgy, hogy senki se higgye, hogy csúnyákat akarok beszélni? – a magyar bozmeg eleje. Nemcsak azért írtam így, mert ez talán jobban tűri a nyomdafestéket, hanem azért is, mert ezt a románok így hallják. Abban pedig, hogy a bozgor kialakulhatott, az is közrejátszhatott, hogy az ungur-nak ikerszói formája is van, az ungur-bungur. Ebből az ungur előtag semleges, az ungur-bungur viszont csak csúfnévi használatban fordul elő. (Gyermekkoromban engem is bosszantottak vele.) Ide már csak egy kis szellemesség és pajkos kedv kellett, a bun- szókezdet boz-ra cserélése a megfelelő magyar szó alapján, s máris megvan az ungur-bozgor, vagy egyenesen külön a bozgor (a második szótagbeli o az első szótagbeli o hatására jelenik meg).